25 éves a Ghymes - jubileumi és lemezbemutató koncert

Kicsit szokatlan idõpont ez egy nagy budapesti Ghymes-koncerthez, hiszen arra általában két héttel korábban, karácsony környékén szokott sor kerülni, nem pedig így az új év elején. Az ünnepi hangulat azonban így is meglesz, hiszen ezen az estén üli huszonötödik születésnapját a felvidéki világzene-együttes.

Frissítve: 2009. 01. 17. 10:42

25 éves a Ghymes - jubileumi és lemezbemutató koncert
Nem akármilyen lendületben éri ez a tekintélyt parancsoló évforduló a Szarka fivérek zenekarát. Sok más csapattal szemben ugyanis a Ghymes nem lassított a tempón, hanem még aktívabb is, mint mondjuk tíz évvel ezelõtt - a lemezkészítés terén legalábbis mindenképpen, hiszen az elmúlt idõben évrõl évre új albummal jelentkezett. Mivel a tendencia nem tört meg 2008-ban sem az Álombálom címû anyagnak köszönhetõen, szokás szerint lemezbemutatóként is funkcionál majd ez az este, amelynek fényét természetesen vendégek - jelesül Fábry Sándor, valamint a Honvéd Táncszínház és a Budapesti Ifjúsági Kórus tagjai - is emelik.

Egyszóval minden adott ahhoz, hogy a papírforma szerinti, nagy sikerû koncertre kerüljön sor, ami nem is csak az elmúlt, hanem az elkövetkezõ negyedszázadot is ünnepli majd. Hiszen ahogy Szarka Tamás fogalmaz: "Az új - a következõ 25 évük is ott, azon az estén, abban a muzsikában születik majd erre a világra. Aki ott lehet, bábája lehet."