A hátfájás nem játék!

A mozgásszegény életmód, a helytelen tartás és számos lelki tényező is állhat a hátfájás hátterében. Érdemes odafigyelni rá, mert hosszú távon nagyon meg tudja keseríteni a hétköznapokat.

Frissítve: 2009. 12. 05. 15:30

A hátfájás nem játék!
Van, amikor órákig egy helyben ülünk és el sem mozdulunk a számítógép vagy a tévé elől. A mozgásszegény életmód, a sokáig és helytelenül tartott hát és gerinc, valamint a túlsúly is felelős a hátfájás kialakulásáért.

Szakítsd meg a napi rutint!

Sok mindenről kiderült már, hogy minimális odafigyeléssel megváltoztatható, vagy megelőzhető a baj, így van ez a hátfájással is. Elég heti néhány alkalommal bármilyen mozgást végezni, ráadásul egyáltalán nem kell nagy dolgokra gondolni: érdemes például a munkahelyen néha felállni és akár néhány törzskörzés és nyújtózkodás erejéig megszakítani a munkát. Ilyenkor, ha tehetjük, sétáljunk egyet, intézzünk el olyan dolgokat, amikhez fel tudunk állni a helyünkről, mégsem szakítjuk meg a munkavégzést. A fiataloknak elég az órák vagy előadások közti szünetben egy kicsit átmozgatni elgémberedett testrészeiket, ha tehetik a szabad levegőn. A görnyedt és rossz testtartás után nagyon jól esik egy kis nyújtózás és jót tesz a gerincünknek is. Ezek nem vesznek igénybe sem időt, sem túl sok energiát, a hátunk viszont nagyon hálás lesz érte.

Tedd rendbe a lelked!

Hátfájás nemcsak fizikai megerőltetés vagy mozgáshiány miatt alakulhat ki, hanem lelki okokra is visszavezethető. Szakemberek szerint krónikus hátfájás depresszió vagy önértékelési zavarok esetén is kialakulhat, és amíg nem számoljuk fel a lelki tényezőket addig a fizikai tünetek is megmaradnak. Ebben az esetben azonban lélekgyógyász segítségére is szükség van. Többnyire lelki bajaink megoldásával a fizikai tünetek is enyhülnek, jobb esetben el is múlnak.

Végezz gerincjógát!


Akinek több ideje van, az próbálja ki a gerincjógát – csodákra képes, ráadásul magyar fejlesztés. Célja a test fizikai egészségének helyreállítása, elsősorban a testtartás javításával: a helyes tartás nem csupán a mozgásszervi problémák gyógyításának alapfeltétele, de a megfelelő légzés elsajátításának is. A gerincjóga élettani hatásai közé tartozik, hogy erősíti, lazítja és nyújtja az izomzatot, javítja a tartást, oldja a stresszt, és javítja az emésztést. Emellett növeli a fizikai és pszichikai teherbírást, javítja az általános közérzetet és nem utolsó sorban vitalizál.

Ha semmi sem segít: fordulj orvoshoz!


Ha azonban a hátfájás hosszú időn keresztül kínoz, a mozgás sem segít, és úgy gondolod, hogy a lelki vonal is rendben van, akkor nincs más hátra: keress fel egy szakorvost, nehogy nagyobb baj legyen!

További érdekességek, információk az egészséges életmóddal kapcsolatban a Wellnesscafé oldalain!


Forrás: EXIT