A hercegnő és a béka
Békapuszi
A Disney hercegnők rajongójaként nem tartom kínosnak beismerni, hogy van Belle-es törülközőm, Csipkerózsikás noteszem, és Pocahontas-os bögrém, sőt a Princess on Ice című jégrevüt is megnéztem tavaly karácsonykor. A Mulan óta azonban a tündérkastély kissé kiüresedett...
Frissítve: 2009. 12. 23. 14:30
Kövezzetek meg, de a kínai hercegnő sztorija óta kábé 80%-kal esett vissza a
Disney iránti rajongásom, ez pedig nem csak az Oroszlánkirály csak DVD-n megjelent, cseppet sem vicces, százhetvenedik folytatásának köszönheti a stúdió, hanem annak is, hogy eltűntek a szívet-lelket mignon-rózsaszín cukormázba burkoló, klasszikus hercegnős mesék. Az utolsó próbálkozás a
Bűbáj volt, ám ez egyrészt csak fél-rajzfilm, másrészt pedig inkább a műfaj paródiája, mint egy igazi princess classic. Éppen ezért lassan egy éve várom remegő lábbal a 2D Disney feltámadását...
Mindannyian ismerjük a királyfivá csókolt béka történetét, azt azonban eddig nem sejtettük, hogy a királykisasszony nem az Üveghegyen túl, hanem New Orleansban él. A mese ráadásul koránt sem ér véget a várva várt smacival, hiszen Tiana hercegnő maga is brekivé változik, és Maldonia hercegével együtt indulnak el felkeresni Odie mamát, a jóságos varázslónőt…
Nem kétséges, hogy az új Disney musical rövid időn belül a
Broadway és a West End színházaiban landol majd, a nagy elődökhöz hasonlóan. A zenék jazzesek és dögösek, és persze az elmaradhatatlan szerelmes, lírai dalok sem hiányozhatnak az Aladdin és A kis hableány rendezőpárosának filmjéből. Szívből remélem, hogy
A hercegnő és a béka ismét hagyományt teremt, és a „közeleg a karácsony, és vele együtt egy Disney-rajzfilm” ismét evidens lesz, mint a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”.
– Gossip Guy –
The Princess and the Frog (2009)
Rendező: John Musker, Ron Clements
Hossz: 97 p
Forgalmazó: Fórum Hungary
Forrás:
EXIT