Bokor Pál: A siker titka a sztár
Hogyan csillognak a csillagok?
Egy könyv, ami kivételesen ronda borítója ellenére is figyelemre méltó. Bokor Pál újságíró, aki valaha volt már washingtoni tudósító, filmproducer, három kötetben dolgozta fel a Hollywood-sztorit – ez a harmadik, a zárókötet.
Frissítve: 2010. 01. 04. 17:22
A történetek persze sok helyen összecsúsznak és ismétlődések is vannak benne (meg időnként bosszantó nyomdahibák és elírt nevek
Russel Crowe-étól
Javier Bardeméig), mégis képes valamilyen folyamat részeként elhelyezni azt, amit mi a
pletykákból, álhírekből és píárszövegekből összegyúrt és elénk tolt Hollywood-menüből időről időre jóízűen elfogyasztunk.
Azt például, ahogyan a mozi (eredeti nevén nickelodeon, ahová a nézők egy nikkel 25 centes leperkálása után ültek be a néhány perces filmszkeccsekből álló menü elfogyasztására), majd az egészestés film önálló intézménnyé vált, vagy ahogyan a Tokaj-Hegyalján született Adolph Cukor (Ricsén már Adolph Cukor Művelődési Ház is van) máig érvényesen a sztárrendszert tette meg a moziipar motorjának.
Hollywood sohasem a művészetről szól és szólt, bármennyire is nehéz volt ezt a finnyásabb európaiaknak megemészteni – és persze a tengerentúli stúdióknak sem okozott soha gondot, Európából ezt-azt magukhoz szipkázni, legyen az ígéretes ötlet, sztori vagy emelkedőben lévő sztár. A könyvben ugyan kissé kevés hely jut a mai, aktuális sztároknak, de
Humprey Bogart,
Audrey Hepburn vagy
Marlon Brando sztorijából is ugyanaz cseng ki, amiért esetleg
Angelina Jolie-ra vagy
Colin Farrelre klikkelünk: a film keltette csillogásban szinte hihetetlennek tűnik, hogy ők is emberek.
– bela lugosi –Kiadó: Atlantic Press
Ár: 2780 Ft
Webes ár: 2242 Ft
Forrás:
EXIT