A siklósi vár és a
Tenkes kapitánya legendájára jellemző, hogy idén két művet is bemutattak országunkban ilyen cím alatt. Az egyik – a Honvéd Táncszínház zenés, kalandos táncjátéka – jelenleg is megy a Művészetek Palotájában, míg a musical formátum magában a siklósi várban volt látható nyáron
Stohl Buci főszereplésével. Utóbbi előadások kicsit magát az épületet is búcsúztatták, hiszen egy nagyszabású renováció miatt 2011. április 30-ig az erőd zárva lesz. A sok szép részlettel rendelkező építményen az eddigieknél hangsúlyosabban jelennek meg majd a reneszánsz stílust képviselő jegyek. Az eddig
a várban látható kiállítások közül több (pl. a vártörténeti, illetve a Tenkes kapitánya panoptikum) a közelben lévő egykori Galériában, míg a bormúzeum és a vadászati tárlat a Galériával szembeni épületben lesz látható – de csak márciustól.
Siklóson egykor hét darab dzsámi is volt, melyek közül hat teljesen eltűnt, a hetediket pedig lakóházba-fogadóba építették be a századok alatt.
Malkocs bej 1550 körül felhúzott dzsámija azonban ma már
a város büszkesége, mert kiásták, rendbe szedték,
nemzetközi díjat is kapott, s napjainkban nemcsak kulturális központ, hanem a muzulmán vallású délszláv menekültek istentiszteleteinek a helyszíne is. A dzsámi tavasztól őszig van nyitva, télen csak 20 fő fölötti csoportokat fogadnak előzetes bejelentkezéssel.
Joggal kérdezheti most az olvasó: mi az hát, ami januárban
Siklóson nyitva van? Hát például a ferences templom, ahol a dzsámihoz hasonlóan csak pár évtizede fedeztek fel egy addig lappangó értéket. Kiderült, hogy a szentélyben található falfestések 1410 körül készültek – ma már egyértelmű, hogy hazánk legszebb gótikus falfreskóira bukkantak a templom felújításakor. Van azonban görögkeleti érték is a városban: a szerb ortodox templom ikonosztázát is mindenképpen nézzük meg, ha arra járunk.
Siklóson, a
Tenkes Lovastanyán idén másodszor rendezik meg a
Tenkes-alja Böllérversenyt, melyen kb. 15 csapat indulása várható. A
január 16-i, a népi disznóvágások hangulatát idéző eseményen zsűri díjaz majd a legkülönbözőbb kategóriákban, és sztárvendég is lesz szórakoztató műsorokkal, plusz lacikonyha. Az esemény egyébként a polgármester fogópálinkás köszöntőjével indul, és böllérbállal zárul.
Tipp:A Siklóstól északra lévő Tenkes-hegyen nagyszerű sétákat tehetünk: egyrészt megnézhetjük az elegáns helyen lévő máriagyűdi kegytemplomot, és végigmehetünk a kálvárián, másrészt itt van a Csodabogyó tanösvény, egy kiépített gyalogút, ahol táblák segítségével ismerkedhetünk meg a környékkel.
– kev –