EFOTT – Baja 2009

A jól megérdemelt EFOTT

Rengeteg olyan egyetemista és főiskolás van, aki egyetlen szót ismételget magában, miközben talpig ünneplőben igyekszik a legutolsó, ámde annál brutálisabbnak ígérkező szóbelijére. Ez pedig az EFOTT, ami a nyár, a szabadság, a bulik és a szórakozás szinonimája.

Frissítve: 2009. 07. 03. 06:30

EFOTT – Baja  2009
Nyilvánvalóan több ezren lehetnek így ezzel, hiszen a Fesztivál már 1976 óta a diákok Mekkája, amely távoli kellemes emlékként fel-feldereng az unalmas órákon. Az idei EFOTT azonban már egyre jobban közeleg, úgyhogy az ábrándozásnak vége, lehet készíteni a sátrakat, és persze az érzékeket, hiszen most is igazi program kavalkád várható.
 
A hetijegyeseknek már a Bajai Halfőző Fesztivál idejére kinyit a kemping, így nemcsak bulizásban, hanem főzésben is lehet versenyezni a többi egyetem és főiskola csapatával. Az első napon az Omega koncertjével kezdődik a buli, a fesztivált pedig majd a 20 éves Tankcsapda koncertje zárja. Már csak azt lesz nehéz eldönteni, hogy az öt színpad kínálata közül melyiket is válasszuk, hiszen párhuzamosan zajlanak majd jobbnál jobb koncertek. Néhányan a fellépők közül: Kaukázus, Osszián, Üllői Úti Fuck, Magna Cum Laude, P.A.S.O., Quimby, Heaven Street Seven, Magashegyi Underground, Supernem és még sorolhatnám.
 
Az utazás sem lesz túl macerás, mert közvetlen fesztivál járatok indulnak a Népligetből egyenesen a bajai Petőfi-szigetre. Így egyenesen a kemping bejáratánál szállhatunk le a komplett sátorfelszereléssel, amit ugye már készítgettek?

EFOTT
Baja  2009.07.14-19.