Ha itthon lenne perspektívája annak, hogy egy
étterem max. két-három fogást kínál, és az évek során egyre tökéletesebbé teszi ezeket a fogásokat, akkor a Kiskakukknak nem lenne szabad semmi mást kínálnia, mint a tepsis kacsát. Ha jelenleg Budapesten bárki
kacsasültet szeretne enni, akkor nem érdemes máshol kísérletezni: a
Kiskakukkban ez az étel évek óta megbízhatóan magas színvonalon kapható, a fél állaton csodálatosan ropogós mindenhol a bőr, a hús kellően puha, nem száraz, a káposzta könnyed, fűszeres, fanyar (nem az az agyoncukrozott pempős vonal, amit sok helyen adnak), a tört burgonya hagymás, és szintén jó. Igazi klasszikus, régi vágású kombó; bevált
recept.
Komolyan, teljesen kényelmetlen a dolog, mert az embernek egyszerűen nehezére esik mással kísérletezni. Még szerencse, hogy a személyzet azért a kísérletezés kockázatát igyekszik a tőle telhető legnagyobb mértékben lecsökkenteni. Amikor pillanatnyi elmezavar következtében megpróbálunk valami fügével töltött göngyölt viccet rendelni, amiről egyáltalán nem értjük, hogy mit keres egy ilyen hely
étlapján (vagy bármilyen hely étlapján), szóval, amikor megpróbáljuk ezt megrendelni, akkor a főúr összezárt szájjal és ellentmondást nem tűrő tekintettel, határozott udvariassággal csak annyit mond, hogy: nem. Inkább nézzünk mást. Tiszta beszéd, ő ezért a helyért felelősséget érez, nem is próbálkozunk tovább, maradunk a klasszikusoknál.
Két kitűnő levessel indul a sor, a Jókai-bableves – noha kicsit sós – gazdag, sűrű ízű, nagyon jó állagú; a tárkonyos raguleves könnyű, mégis rafinált és intenzív. És ugyan mostanában már korántsem olyan nehéz igazán jó leveseket enni, mint két-három éve volt, a Kiskakukk még most is kiemelkedőt nyújt. A kacsáról már kifejtettük a véleményünket, a másik főételről szintén nem nagyon tudunk rosszat mondani: ez a sólet bizony jobb, mint a magát zsidó konyhájúnak gondoló hetedik kerületi vendéglőé. Kellően szaftos, a bab állaga kifogástalan (gyakran szétfőzik, vagy csak félig főzik meg, mindkettő elszomorító), a libamell nagyszerű választás.
A vacsora egyedül a csokiszuflénál zökken egy nagyot, ami érkezik ugyanis, az sosem volt szuflé: az egy nagyon tisztességes, kellemesen kesernyés, könnyű csokis piskóta, kicsit brownie jellegű, nagyon mikrózott. Egyébként finom, de nem szuflé.