MOZI24Kritika - Watchmen – Az őrzők
Alan Moore már sok évvel ezelőtt megmondta, hogy a Watchmen - Az őrzők című képregényét képtelenség jól filmre adaptálni. Zack Snyder rendező majdnem megcáfolta a tételt, de végül ez még neki is túl nagy falatnak bizonyult.
Frissítve: 2009. 03. 08. 12:52
Jó érzés látni, hogy A sötét lovag elképesztő sikerének hatására Hollywoodban olyan képregény-adaptációk kapcsán is megnyílnak a stúdiók pénztárcái, melyeket korábban a túl kockázatos kategóriába soroltak, sőt manapság ezek számítanak a legfőbb sikervárományosoknak.
Szinte hihetetlen, hogy a Warner és a Fox ölre ment egy olyan comics jogaiért, melynek moziváltozata közelebb áll a művészmozik választékának eszmeiségéhez, mint a multiplexek agykikapcsolós programjaihoz. A Watchmen ugyanis az eléggé idióta maskarákat viselő hősök ellenére alapjaiban forgatja ki a szuperhősös képregény világát, miközben utópiaként is lenyűgöző.
Hősei egy kivételtől eltekintve nem is szuperhősök, csupán halandó emberi lények, ráadásul gyarlóságaik olyan mértékűek (még egy terhes nő meggyilkolása is a lelkükön szárad), hogy más hasonló filmekben némelyikük inkább a gonoszok csapatát erősítené. A történet ráadásul leginkább flashbackekből bontakozik ki, és a számos mellékszál miatt a sztori rendkívül szerteágazó. A magas korhatár-besorolásnak hála az alkotók nem spóroltak a véres vagy a meztelen jeleneteken, sőt a film olyan erkölcsi válaszutak elé állítja szereplőit, ami korábban nem volt szokás egy nagyközönséghez szóló képregény-adaptációnál. A hangulat szinte már depresszív, így Snyder negatív utópiája a hidegháború kiéleződéséről maximálisan működik. Az eredeti pillanatok és lenyűgöző jelenetek között azonban akad pár jelenet (égő ház, szöktetés a börtönből...), ami - kicsit kilógva a film hangulatából - mégis emlékeztet rá, hogy csak egy nevetséges jelmezekbe öltözött pojácákról szóló mozit nézünk, akik szokás szerint meg akarják menteni a világot.
Szinte hihetetlen, hogy a Warner és a Fox ölre ment egy olyan comics jogaiért, melynek moziváltozata közelebb áll a művészmozik választékának eszmeiségéhez, mint a multiplexek agykikapcsolós programjaihoz. A Watchmen ugyanis az eléggé idióta maskarákat viselő hősök ellenére alapjaiban forgatja ki a szuperhősös képregény világát, miközben utópiaként is lenyűgöző.
Hősei egy kivételtől eltekintve nem is szuperhősök, csupán halandó emberi lények, ráadásul gyarlóságaik olyan mértékűek (még egy terhes nő meggyilkolása is a lelkükön szárad), hogy más hasonló filmekben némelyikük inkább a gonoszok csapatát erősítené. A történet ráadásul leginkább flashbackekből bontakozik ki, és a számos mellékszál miatt a sztori rendkívül szerteágazó. A magas korhatár-besorolásnak hála az alkotók nem spóroltak a véres vagy a meztelen jeleneteken, sőt a film olyan erkölcsi válaszutak elé állítja szereplőit, ami korábban nem volt szokás egy nagyközönséghez szóló képregény-adaptációnál. A hangulat szinte már depresszív, így Snyder negatív utópiája a hidegháború kiéleződéséről maximálisan működik. Az eredeti pillanatok és lenyűgöző jelenetek között azonban akad pár jelenet (égő ház, szöktetés a börtönből...), ami - kicsit kilógva a film hangulatából - mégis emlékeztet rá, hogy csak egy nevetséges jelmezekbe öltözött pojácákról szóló mozit nézünk, akik szokás szerint meg akarják menteni a világot.
A zsenialitás így egészen páratlanul tud keveredni a blődlivel, ezért a Watchmen - Az őrzők megítélése egyáltalán nem könnyű. Zack Snyder akarata és kitartása mindenképp becsülendő, mert látszik, hogy a rendező mindent beleadott álomprojektjének megvalósításába. De ez az a mozi, amit inkább értékelni lehet, mint szeretni. A közel háromórás játékidő sem könnyíti meg a befogadást, és a látszat ellenére a film a csatajelenetekkel is csínján bánik. A Watchmen - Az őrzők megnézése semmihez sem hasonlítható élmény; ezzel a mozival a képregényfilmek biztosan a felnőttkorba léptek. Még van hová fejlődni, de az irányt már megtalálták.
- Tulu -
Forrás:
EXIT
hirdetés