Nick Cave & Warren Ellis – White Lunar

Pedig ismerjük, mi több, jól ismerjük a szerzőket – kortól, nemtől, fészbúk-állapottól függetlenül, öregebbek és ifjabbak egyaránt, s ha névről esetleg mégsem, akkor legalább egy-egy olyan dallamukról, amely az emberiség (talán létező) kollektív tudat(alattij)ának részeként ott kereng a fejünkben, hogy egy-egy idióta kérdést hallva a homlokunkra csaphassunk…

 

Hát, persze, izé, szóval a fenti címeket jómagam is a számológépes világháló lexikonjaiból bányásztam – merthogy a filmzene ilyen műfaj, bányászós, suszterolós, s ha már ilyen, alkalmazkodjunk mi is az alkalmazotti státuszhoz.

Mármint, hogy mozihoz készült zenét képek nélkül hallgatni éppúgy nem teljes élmény, mint hang nélkül pergetni a filmet, s ez még akkor is így van, ha vannak olyan témák, amelyek önálló életre kelve olvadnak bele abba a nagy kulimászba, amiről az előbb regéltem volt.

 

És ez igaz Ennio Morricone, Henry Mancini vagy John Barry esetében is csakúgy, mint Nick Cave és – idestova 15 esztendeje – hű hegedűse, Warren Ellis elmúlt években készült, egy dupla CD-t megtöltő filmzenéinél.

Kvízkérdés kezdőknek: kinek köszönhetjük a The Man With The Harmonica című kompozíciót? A Moon Rivert? A From Russia With Love-ot? És a Where the Wild Roses Grow című opuszt?

7/10

– Tom Regen –

Kiadó: EMI