Graham Chapman, John Cleese, Eric Idle, Terry Jones és
Michael Palin 1969-ben vált országos népszerűségű jelenséggé Nagy-Britanniában, amikor bemutatta a tévé a
Monty Python repülő cirkusza című sorozatuk első epizódjait. A tévés vígjátéki szabályokat elvetve, ők olyan szabadon használták a formát és a tartalmat, hogy állandó meglepetésben – és ami még fontosabb: röhögésben – tudták tartani egyre lelkesebb közönségüket. A moziban is hasonló, ha nem még nagyobb sikereket értek el, a
Gyalog galopp, a
Brian élete,
Az élet értelme ma már klasszikusok, és a tagok önálló munkái is jelentősek.
2004-ben egyikük, nevezetesen
Eric Idle vállalkozott rá, hogy a talán legismertebb Python-film, a magyarul
Gyalog galopp néven közismert (angolul Monty Python és a Szent Grál) alapján színpadi musicalt hozzon létre
John Du Prez-vel, a csapat filmjeinek állandó zeneszerzőjével. A történet tehát a filmhez hasonlóan az Arthur király legendája körüli eseményekkel foglalkozik: megjelennek a Kerekasztal lovagjai, akik a Szent Grál kutatása közben a legváltozatosabb kalandokat élik át – ám mindezt megfejelték az alkotók a musical-színpad paródiájával is. Poéngyilkosság lenne elárulni, hányféle módon hágják át a szerzők a zenés műfaj szabályait, annyi mindenesetre egyértelmű, hogy folyamatosak a meglepetések, semmi sem egészen úgy és akkor történik, amikor várnánk,
Andrew Lloyd Webber pedig valóságos céltáblájává válik a legendás lovagok vitriolos nyilainak.
Van romantikus álduett, őrjöngő musical-díva, Las Vegas-i gay diszkó, és mindig kiderül valakiről, hogy nem is az, akinek gondoltuk. A darabot az angol téma ellenére először a Broadwayn mutatták be (ahol három Tony-díjat nyert), és egy évvel később került csak színpadra Londonban. A budapesti előadás szerepeit válogatás során osztották ki, többek között
Szervét Tibor, Polyák Lilla, Hujber Ferenc, Balogh Anna, Szerednyey Béla és
Hajdu István látható – a hármas szereposztás miatt szinte mindig különböző párosításban.
Rendező: Szirtes Tamás– Babinetz –Spamalot 2009 szeptember 30.–október 6; október 9-12; október 16-18. 19h,
október 3–4; október 10-11; október 17-18. 15h is
Madách Színház